9.Fejezet.

*.Harry szemszöge.*

4napja...4napja, hogy a baleset történt.
Sarah kómában fekszik és az orvosok sem ígértek semmit..vagyis nem biztos, hogy javulni fog az állapota.
Itt ülök és nézem ahogy eszméletlenül fekszik és a gépek segítik lélegezni.
Csak nézem..minden megszűnt körülöttem és csak arra tudok gondolni, hogy ez mind az én hibám.
Aztán egy kéz megfogja a vállam én pedig hátra fordulok.
-Ideje lenne haza menned.Már vagy 4napja nem aludtál semmit.-mondta Chad akit az itt töltött pár napban közelebbről is megismertem.
-Nem.-mondtam neki és visszafordultam Sarah felé.
-Te tudod haver.De azt mondtad akkor nem akarsz itt lenni amikor felébred.-mondta nekem majd kiment a kórteremből.
Csak bámultam magam elé és mindenféle gondolatok futottak végig az agyamon.Aztán felálltam és elindultam Sarah felé.
Egy ideig csak néztem aztán egy puszit nyomtam a homlokára és távoztam.
Ahogy kiértem a kórházból Louissal találtam szembe magam.
-Gyere, hazaviszlek.-mondta egy mosoly kiséretében.
Egész úton egy szót sem szóltam.
Aztán amikor bekanyarodtunk a kis faház felè haladó útra úgy éreztem mintha ezer éve nem jàrtam volna itt.
A bejárati ajtó előtti lépcsőn Niall, Zayn ès Liam üldögélt.Amikor kiszálltam a kocsiból egyből felém néztek de elöször nem mondtak semmit, csak néztek rám.Tudtam, hogy mit akarnának mondani.Azt, hogy nem az én hibám az egész és azt, hogy nagyon sajnálják az egèszet...de nem mondtak semmit csak néztek rám.De a tekintetükben benne volt minden.
-Végre itthon vagy haver.-szólaltak meg egyszerre majd felpattantak a lépcsőről és mind a hárman egyszerre a nyakamba ugróttak.
-Csoportos ölelés!!!.-kiabálta Louis aztán a nyakunkba ugrótt ő is.
Pár percig csak öleltük egymást aztán Niall vetett véget a meghitt pillanatnak.
-Jólvan gyerekek menjünk kajálni mert éhes vagyok.-mondta Niall nagy vigyorral az arcán majd megindult a házba.
-Mikor is evett utóljára?.-kérdeztem Liamtől aki mellettem állt.
-Úgy egy fél órája.-mondta Liam aztán legyintett egyet.
Mosoly ült ki az arcomra mert végre újra kezd minden a régi lenni.Sarahoz többet nem megyek be a kórházba mivel Chad megígérte nekem, hogyha bármi fejlemény lesz akkor értesít.
A nap többi réssze a szokásosan telt.Kint ültünk mind az 5-en a medencénél és beszélgettünk,nevettünk,baromkodtunk.
Niall eljátszotta, hogy ő egy partrav vetett bálna és ezért elterült a padlón és csapkódni kezdett.
-Víz kell!Nem kapok levegőt!Vízet,vízet!.-ordibálta mire Louis és Zayn megfogták és belevágták a medencébe.
Niall úszott pár métert aztán feljött a víz alól és furán ránk nézett.
-Amúgy a bálnák tudnak úszni.?-kérdezte tőlünk tanácstalan tekintettel.
Mi a kérdés hallatán hangos nevetésben törtünk ki.
Hát igen.Niall az Niall..
Aztán fél tízenkettő körül úgy döntöttünk, hogy ideje lefeküdni.
Nem is tudom, hogy mikor aludtam utoljára.Éppen hanyat akartam dőlni az ágyon amikor a telefonom hangos csipogásba kezdett.
Ránéztem a kijelzőre és láttam, hogy új üzenetem érkezett.Gyorsan megnyítottam és elkezdtem olvasni:
"Felébredt, minden rendben, holnap reggel jöhet is haza.Chad."
A sorokat olvasva megkönnyebültem.
Aztán hirtelen úgy éreztem, hogy ott kellene lennem vele..mellette a helyem.Megindultam az ajtó felé de hirtelen visszafordultam és az ágyamra vetve magam a párnámba temettem a fejem.
Nem..nincs rám szüksége.És megígértem neki, hogy többé nem zaklatam..mondtam magamban majd elnyomott az álom.