10.Fejezet.

*Sarah szemszöge.*

Hol vagyok? Hogy kerülök ide? És egyáltalán mit keresek itt?!
Lassan körbenéztem a kicsi fehér szobában.Chad könnyes szemmel, nagy mosollyal az arcán nézett rám.Megpróbáltam mosolyt erőltetni az arcomra de túlságosan is fájt a mozdulat.
-Hol vagyok?-kérdeztem lassan és nehèzkessen.
Chad leült az ágyam szélére és megfogta a kezem.
-Baleseted volt de nyugi minden rendben lesz.-mosolygott rám.
Balesetem?! Micsoda?!Mikor?!És miért?! Aztán rájöttem.
-Akkor amikor Harryt és azt a màsik fiút néztem?-kérdeztem végül.
-Igen.-mondta nagy sóhajjal majd elengedte a kezem.
-Hol van?Látni akarom!!.-mondtam hirtelen nagy felindulásból és megpróbáltam kikecmeregni az ágyból minnél gyorsabban de minden mozdulat fájt.
-Sarah nyugodj meg!!Meg sem látogatott nem is volt itt!.-mondta Chad és visszatolt az ágyra.
Harry látta a balesetem és nem látogatott meg? De mért, mért nem?!
Gyorsan futottak végig az agyamban a gondolatok és végül rájöttem....azt mondta, hogy kiszáll az életemből és, hogy nem fog többet zaklatni.Komolyan így gondolta?Tényleg nem érez irántam semmit se?Ennyire sem vagyok fontos számára?
Aztán könnyek folytak végig az arcomon aztán több, több még több és végül zokogásban törtem ki.El kellett volna neki mondanom...el kellett volna mondanom, hogy szeretem.De nem tettem és nem lesz rá több alkalmam...
Chad simogatni kezdte a kezem és közelebb húzott magához majd szorosan átölelt.A mellkasába temettem a fejem és csak sírtam, sírtam és sírtam.
-Most már ideje lenne pihenned.-mondta egy fél óra elteltével Chad.
Mégegyszer szorossan hozzábújtam és végúl elbúcsúztam tőle.
Alig pár percel később miután Chad távozott egy fehér ruhás fiatal férfi lépett be a kórtermembe.
-Jó látni, hogy végre jól van.-mondta nagy mosollyal az arcán.
-Holnap este távozhat is.-mondta az orvos és nagy léptekkel kiment.
Lekapcsoltam a villanyt, hátradőltem és pár percig csak bámultam a plafont aztán a telefonomért nyúltam.
Több száz Facebook értesítés, hogy gyógyuljak meg stb.Pár sms és nem fogadott hívás aztán végignéztem a Londonban készült képeimet és sok nevettem és mosolyogtam rajtuk.
Aztán végül egy videón megakadt a szemem.Nem is készítettem videót és nem is szoktam.
Rákantitottam mire a videó elindult.
A képernyőn Harry jelent meg megviselt és szomorú arcal.