41.Fejezet.

*Sarah szemszöge*

Ha azt hittem, hogy Anna majd segít átvészelni ezt a fájdalmat, akkor nagyon is tévedtem. A mondás azt tartja, hogy bajban ismerkszik, meg a jóbarát. 

Na igen és a bajban derül ki, hogy akiről azt hitted, hogy a legjobb barátod volt mégsem az. Ennek pedig az lesz a vége, hogy egy  idegen házban alszol el, egy idegen családdal és egy majdnem idegen fiúval...

De kezdjük az egészet az elejéről: 

*A nap elején*:

Alig aludtam valamit az este.Egész végig Harry körül és a szőke plázacica körül cikáztak a gondolataim.Ki lehetett az a lány? Mi volt közte és Harry között? Miért pont előttem csókolta meg? Egyáltalán miért csinálja velem ezt Harry? Miért töri össze minden egyes nap a szívemet? 

Ezekkel a gondolatokkal ültem most is az ágy szélén, bőröndömet szorongatva. Néhány könnycsepp végig folyt az arcomon, de egy laza mozdulattal letöröltem őket.Nem fogok sírni.Nem fogom az ezredig könnycseppemet is Harryért ejteni. 

Anna hirtelen megmoccant a nagy paplan alatt és amikor kidugta a fejét egyből rám mosolygott.

-Jobban vagy?.-kérdezte tőlem miközben leült mellém az ágy szélére.

Mit mondhatnék neki? Azt, hogy úgy döntöttem elmegyek L.A-ből vissza Londonba? Azt, hogy soha többé nem szeretnék a One Direction közelébe kerülni? Azt, hogy sok mindent el szeretnék felejteni? Azt, hogy őt is itt fogom hagyni?

Ez helyett csak egy nagyot sóhajtottam és mélyen barátnőm szemébe néztem.

-Anna,úgy döntöttem, hogy hazamegyek.-néztem barátnőm szemébe.

Anna erre egyből felugrott mellőlem és szinte megölt a szemeivel.

-Az nem megoldás, hogy mindig elfutsz a problémáid elől Sarah Hamilton! Vedd már észre, hogy ki van melletted, hogy kinek jelented a világot! Sok lány álmodni se mer róla, hogy Harry Styles lesz a barátja!Erre te minden egyes kis apróságon felkapod a vízet! Mivan akkor ha néha-néha összefekszik valaki mással?!Semmi! Feküdjön csak, hiszen világsztár had élvezze már! De ennek ellenére még szeret téged és téged is kielégít.  De neked ez nem elég ááá soha! Te mindig fogod a kis rózsaszín böröndőd és elfutsz! Pedig elviselhetnéd, hogy Harrynek néha-néha kell egy kis kaland amikor te kéreted magad!.-ordított rám Anna.

Akkor se tulóznék, ha azt mondanám, hogy egy világ tört bennem össze. Mert még ez is enyhe kifejezés lenne arra, hogy mit éreztem akkor amikor Anna ezeket a szavakat intézte hozzám.

A legjobb barátnőm, aki eddig mindig mellettem állt most nem áll mellettem...

Rezzenéstelen arccal néztem "barátnőmre", aki még mindig engem bámult.

-Eddig elviseltem neked, hogy mindig vigasztalgatnom kell téged azért, hogy Niall kicsit közelebb kerüljön hozzám!De meguntam Sarah! Őszintén szólva, pedig már nincs is szükségem rád! Ahogy Harrynek sincs! És most már ha ilyen őszinteségi rohamom van közlöm veled, hogy semmi szerethető nincs benned!!-üvöltött rám megint Anna.

A szememet egyre jobban kezdték égetni a könnyek.Éreztem, hogy most azonnal neki szeretnék állni zokogni, kiűzni a fájdalmat a testemből, de tudtam, hogy most Anna nem vigasztalna meg, nem húzna magához.

Ez helyett inkább felugrottam az ágyról és böröndőmmel együtt gyors léptekkel megindultam az ajtó felé.

Amikor kiléptem az ajtón hallottam, hogy Anna léptei mögöttem jönnek.

-Viszlát Miss.Tökéletes.-kiáltotta utánam és becsapta a szobaajtót a hátam mögött.

Ekkor kitört belőlem az össze könnycsepp. Azt hittem, hogy utánam jön és bocsánatot kér.De nem így lett. Esze ágában sem volt.

Gyors léptekkel indultam meg a hosszú lépcsőn lefelé és reméltem, hogy egyik fiúba se ütközök bele.

Hogy most tényleg elfutottam-e minden elől? Igen...azt hiszem most mindent szeretnék a hátam mögött hagyni és elmenni innen amilyen messzire csak lehet...

De amikor kiléptem volna a szálloda hatalmas ajtaján valaki a hátam mögül suttogni kezdte a nevemet.

Összerezzentem...nem akartam, hogy Harry legyen az.Lassan, de biztosan megfordultam a tengelyem körül és amikor megláttam a mögöttem álló fiút gyorsan a karjai közé vetettem magam.

Csak zokogtam a hatalmas vállakba és tudtam, hogy ezek voltak azok a vállak amik eddig mindig mellettem álltak.Mindig itt volta amikor Harry miatt voltam szomorú, de máskor is számíthattam rájuk. Most jöttem csak rá, hogy ő volt az aki mindig tartotta bennem a lelket. Nem volt szívem itt hagyni...őt nem. De tudom, hogyha pár nap múlva felhívnám ugyan ott folytatnánk mindent ahol abbahagytuk és semmit sem romlana a kapcsolatunk..

-Viszlát Liam..-mondtam elcsukló, síró hangon az engem ölelő fiúnak és hátat fordítva neki örült rohanásba kezdtem. 

Hallottam, hogy utánam kiált, de nem foglalkoztam vele.

Hogy merre tovább? Magam sem tudom..

Apához nem mehetek, ahogy anyáékhoz se szeretnék és L.A-ből nehéz lenne hazaindulni Londonba vagy esetleg a nagyiékhoz Magyarországra, ugyanis anyukám magyar volt, de nem volt nálam pénz ezért nem mehettem sehova...

Hirtelen egy parkhoz érkeztem ahol a szép tiszta fűvőn kislányok, kisfiúk futkároztak. L.A közepén egy hatalmas park amire teljesen rásüt a nap és meleget ad az egész környezetnek.

Odasétáltam egy padhoz és fejemet tenyerembe temetve folytattam sírásomat...

Aztán hirtelen szűnni kezdett a zokogás.Nem bírtam tovább sírni és nem is akartam. Kissé hunyorogva, de kinyitottam szemeimet és csak annyit láttam, hogy valami röpül felém aztán fájdalmat éreztem a fejemen.

Egyből odakaptam  a kezem a fájó ponthoz amikor hirtelen valaki nyalogatni kezdte a másik kezemet.

Lenéztem és egy gyönyörű Golden Rettriver tárult a szemem elé.Szép szemeivel rám nézett és úgy hatott mintha vigasztalni próbálna.

Egyből elmosolyodtam és megsimogattam a kishavert. 

-Szia.Te meg, hogy kerülsz ide?.-néztem rá miközben még mindig nagy mosoly uralta az arcomat.

-Lasey gyere ide! Amúgy bocsi a labda miatt.-szólt egy hang mellőlem.

Egyből felkaptam a fejem és egy magas, szőke hajú fiú mosolygott rám.Kicsivel idősebb lehetett mint én.

Meztelen felsőtestén versenyeztek egymással az izzadtságcseppek. Biztosan futni volt és egy a gyönyörűség is vele edzett.Én csak visszamosolyogtam a fiúra aki hirtelen helyet foglalt mellettem.

Pár percig csak nézte ahogy Laseyt simogatom majd megszólalt.

-Tetszik?.-nézett rám mosolyogva.

-Gyönyörű kutya.-mondtam neki.

-Ahogy te is...-válaszolt nekem nagyon halkan, de én ennek ellenére is meghallottam amit mondd.

Elpirultam...

-Sarah vagyok.-nyújtottam felé a kezem.

-Ryan.-mosolygott rám ismét, kivillantva gyönyörű fehér fogait.

Ryan nagyon közvetlen volt velem ami a tegnapi és mai napom után eszméletlen jól esett.El is beszélgettük az időt és rengeteg mindent megtudtam róla. Megtudtam, hogy 18 éves, vagyis 1 évvel idősebb mint én. Filmrendezést tanul az egyik L.A iskolában ami szerintem eszméletlen klassz. Nincs sok barátja mivel apukája filmrendező és (a kedvenc filmemet is ő rendezte( OMG! ) ), ezért nem igazán él társasági életet.Persze én is meséltem neki magamról...nem hiszem, hogy nagyon élvezte, de mindent elmeséltem neki, MINDENT. Ryanen néha láttam, hogy szétveti az ideg és sokszor mondta, hogy sajánlja ami velem történt és persze véleményt is mondott mindenről.

Aztán csak azt vettük észre, hogy a nap készül lemenni és a nagy park sötétségbe borul. Szerencsére Ryan már egy kapucnit pulcsit viselt, ami megóvta  a kissé hideg széltől.

-Azt hiszem ideje lenne mennem.-mondta miközben feltápászkodott a padról.

-Örülök, hogy megismertelek. Elképesztő lány vagy.-mondta nekem.

Erre a kijelentésére csak elmosolyodtam és mélyen a szemébe néztem.

-Figyelj Ryan..tudom, hogy nagyon nagy pofátlanság lenne ilyet kérnem, de mivel nincs hova mennem és egy vasam sincs jelen pillanatban, ezért arra gondoltam, hogy megkérdezem.....-akartam volna folytatni a mondatomat, de Ryan közbevágott.

-Már vártam, hogy mikor kérdezed meg.Nyugodtan nálunk töltheted az éjszakát, ahányszor csak akarod.-mosolygott rám majd felrántott a padról.

Eszméletlen jól esett, hogy mellettem állt, hogy itt volt nekem és, hogy szükségem van rá itt van velem...pedig alig ismerem pár órája.

Ryanék háza egyszerűen hatalmas volt.A tengerparton állt és mint egy palota. Nem mondanám, hogy én rossz családból származok..sőt.., de ez még nekem is meglepő volt.

Amikor beléptünk a házba meglepő csönd fogadott minket.

-Nincsenek itthon a szüleim, egy hét múlva jönnek haza.-mondta miközben ráakasztotta a kulcsokat a fogantyúra. 

Igazság szerint ennek a kijelentésnek igazán örültem.Nem szerettem volna csak úgy beállítani és közölni egy teljesen ismeretlen családdal, hogy itt maradok pár napig mert nincs hova mennem és csak Ryant ismerem, de őt is csak pár órája.

Na igen...ez így eszméletlen hülyén hangzott volna.

Ryan elmagyarázta, hogy hol lesz a szobám és boldogan sétáltam fel a lépcsőn.

Amikor beléptem a "szobám" ajtaján elállt a lélegzetem. A szobám egyik fala tiszta üveg volt és pont a tengerre nézett. Ez mellé pedig társult még egy hatalmas erkély is. 

Gyorsan átvettem a ruhám egy kényelmes, rózsaszín, melegitőre és egy takaróval a kezemben sétáltam ki az erkélyre és helyezkedtem el a hatalmas székbe.

Néztem ahogy a hullámokon táncol a hold fénye.A néhol előforduló fákat pedig lágyan fújta a szél.

Megint eszembe jutott Harry. Hogy mit éreztem éppen? 

Semmit. Mert igazából ez lenne rá a legjobb kifejezés. Nem éreztem semmit. Immunis lettem a fájdalomra pedig tudtam,hogy szívem szerint ordítanék. Mert szerettem Harryt. Mindennél jobban szerettem, de még én se vagyok képes mindent elviselni. Nem fogok neki mindent elnézni azért, mert ő Harry Styles. Én nem azért szerette mert most hű, de nagy sztár. Én teljesen másért szerettem bele. Minden egyes hibája vonzott engem és imádtam, hogy vele minden más volt. Imádtam vele lenni a tavunknál, vele aludni, beszippantani az illatát, esti sorozatokat nézni, popcornt zabálni és csak nevetni. Szerettem vele lenni. De mivan ha ő nem csak az én társaságomat élvezte? Mi van ha nem csak én voltam neki az egyetlen? 

Amikor ott feküdt a kórházi ágyon biztosan tudtam, hogy senki más nem érdekel csak ő. De most újra elbizonytalondtam. Sosem voltam az a biztos lábakon álló lány. Mindig volt valami ami kizökkentett és amióta együtt vagyok Harryvel ez-az érzés felerősödött és már magam sem tudtam, hogy ki vagyok valójában...

Hirtelen valaki felém nyújtott egy bögrét ezzel kizökkentve egy másik világból és visszarántott a valóságba.

Őszintén mosolyogtam rá Ryanre és elvettem a kezéből a gözőlgő italt.

Ő csak elhelyezkedett a mellettem lévő székbe és velem együtt csodálta a hullámokat.

-Hogy vagy?.-kérdezte tőlem aggódással teli tekintettel.

-Őszintén?Magam sem tudtom, hogy mit érzek vagy, hogy-hogy kellene lennem.-mondtam Ryannek és tudtom, hogy Harry miatt tette fel nekem ezt a kérdést.

Persze, hogy ezt is elmeséltem neki és már nyitott könyv voltam számára.

-Figyelj. Egy fiú sem érdemli meg a könnyeidet Sarah. Ne add meg nekik azt az örömöt, hogy tudják, hogy megérdemlik.-mondta Ryan, de nem nézett rám inkább a távolba meredt.

-Köszönöm.-mondtam neki miközben az utolsó kortyokat ittam a finoman gözölgő teából.

Ő csak rám nézett majd távozni készült és vele együtt a minket bámuló Lasey is.

-Hé Lasey.Ma inkább Sarahval kellene aludnod, nem gondolod?.-nézett rá Ryan a kis golden retriverre. 

Lasey megértően bólintott majd láttam, hogy megindult a franciaágy felé és kényelembe helyezi magát.

-Jóéjt Sarah.-búcsúzott el tőlem Ryan majd egy puszit nyomott a homlokomra.

-Jóéjszakát...-köszöntem el tőle én is.

Pár perc múlva újra egyedül ültem az erkélyen. Néhány könnycsepp távozott a szememből...nem bírtam.

Ki akarok magamból adni minden fájdalmat, de nem tudok.Helyette inkább belülről fojtogatott engem.

Úgy döntöttem, hogy inkább én is elindulok lefeküdni.

Lasey szép szemeivel kémlelt engem miközben befeküdtem mellé a jó meleg ágyba.

Aztán egy "plüssmaci" és a fájdalmammal együtt hajtottam állómra a fejem egy idegen házban, egy idegen családnál, egy majdnem idegen fiúval...

Így jutottam el idáig...