24.Fejezet.

*.Sarah szemszöge.*


Lefutottam a lépcsőn és apa nyakába ugrottam.
-Jóreggelt kicsim.-mondta nekem majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Jóreggelt apa.-mondtam neki nagy mosolyal az arcomon.
Furcsán fürkészni kezdett a szemeivel.
-Mit akarsz már megint?.-kérdezte tőlem amikor mindketten leültünk a kanapéra.
Csak mosolyogva néztem rá és gondolkoztam.
-Ugyan már Robert a vak is látja rajta, hogy el akar menni az Olimpiai záróünnepségre.-mondta anya amikor lefelé tartott a lépcsőn.
Apa rámnézett és elnevette magát.
-Hát...azok után, hogy beteg fejjel elszőktél itthonról, azután, hogy azzal a Harryvel randiztál és elszőktél vele Párizsba?.-kérdezte tőlem apa nagy szemekkel.
-Ugyan már apa...ezt már régen megbeszéltük.-mondtam neki.
Rámnézett aztán magához húzott és megölelt.
-Menj csak el.-mondta majd felállt és elindult a konyha felé.
Hátradőltem a kanapén és előbányásztam a telefonomat a zsebemből.
Már vagy 10x csengett ki amikor az ismerős hang végül beleszólt.
-Szia.-mondta örömteli hangon.
-Szia!Fél óra múlva a cukrászdában?!.-kérdeztem tőle feldobodva.
-Oké.Ott várlak.-mondta majd megszakadt a vonal.
Gyorsan felfutottam a szobámba, hogy felkapjak valamit.
Egy fehér csőfarmert és egy fehér fodros felsőt választottam majd gyorsan nekivágtam London utcáinak.
28,5perc múlva már a cukrászda ajtaján léptem be.
Amikor megláttam őt gyorsan felé futottam és a nyakába ugrottam.
-Szia.-mondtam neki majd egy nagyot puszit adtam az arcára.
-Szia.-mondta nekem miközben szorosan magához húzott.
Aztán leültünk az egyik eldugott sarokba és elkezdtünk beszélgetni.
-Szóval akkor még mindig nem akarod látni?.-kérdezte tőlem Liam amikor belekortyolt a forrócsokijába.
-Nem.De végre jól vagyok és megtanultam kezelni a hiányát.-mondtam neki.
Liam furcsán nézett rám és sóhajtott egyet.

-Ti lányok lehetetlen esetek vagytok.-mondta nekem
-Héé..te meg se szólalj!2hete mindennap az egyik legjobb barátod ex barátnőjével találkozgatsz.-mondtam neki majd felé kacsintottam.
Liam erre elnevette magát és csak engem nézett.
Na igen...Liam azóta az egyik legjobb barátom amióta azon a bizonyos napon vissza akartam rohanni Harryhez a párizsi apartmanba...de nem volt ott.Sőt senki sem volt ott.Csak egy levél.
A levelet Harry írta.amiben ez állt:

* Döntenem kellett...és a srácok jobban az életem része mint te voltál.Nem adhatom fel velük a közös álmunkat egy nyári futókalandért.Mert valljuk be Sarah..egyikünk se hiszi, hogy az Olimpia után is folytatodni fog a kapcsolatunk és ez így jól is van.És nem akarom, hogy az apád ártson nekem vagy a bandának..nem engedhetem..szerettelek.De nem normális az életem és nem fér bele, hogy legyen még egy gond a hátamon..most nem...talán egy idő múlva kész leszek egy ilyen jellegű kapcsolatra..de most nem.
Reménykedem benne, hogy egyszer majd megtalállak.
Harry.*

Liam még aznap este felhívott, hogy minden rendben van-e velem.
Persze, hogy tudott az egészről..a levélről, az apámról..mindenről.Már aznap este találkoztunk és azóta mindennap élvezzük egymás társaságát.
Hogy ez több-e mint barátság?Nem..nemhiszem.Csak egyszerűen mindenkettőnknek szüksége van a másikra...
De térjünk vissza jelenbe.
-Nem titkolhatjuk örökké..-mondta nekem egy félénk mosoly kíséretében.
-Nem is tudom Liam...ha Harry tényleg keres engem akkor nem akarom, hogy megtaláljon.
Holnapután utazok haza..nincs szükségem mégegy okra, hogy ne akarjak elmenni innen.-mondtam neki miközben a kanalammal szórakoztam..
-A legrosszabb az egészben, hogy minden kővet megmozgat azért, hogy megtaláljon...én meg végig tudom, hogy hol vagy...sőt még találkozgatok is veled.-mondta Liam gondterhelt arccal.

-Lezártam a Harrys részt az életemben.
-Meg amúgy is..ma úgyis látni fog.-mondtam neki.
Liam erre felkapta a fejét.
-Igen Liam..megyek a záróünnepségre.-mondtam neki nagy mosolyal.
Liam erre felállt az asztaltól és engem is felhúzott a székemről,felkapott és megpörgetett a levegőben majd megölelt.
-Tegyééél lee.-ficánkoltam a karjai között mint egy fóka.
Liam erre elnevette magát majd letett a földre.
-Gyere menjünk..Chad mondta, hogy vár minket az uszodában.-mondtam neki majd húzni kezdtem magam után.
Délután 3óra volt és az idő bórus volt.A szél fújt és látszott, hogy esni készül.
Felhúztam a bördzsekimet és Liammel együtt nekivágtunk a Londoni utcáknak.

-Szóval akkor jössz ma...de nem mehetek oda hozzád.-mondta nekem miközben felém fordította a fejét.
-Pontosan.De még magam se tudom, hogy mi legyen.-mondtam Liamnek.
Ő csak rámnézett és megrázta a fejét.
Amikor az uszóda elé értünk nagy meglepetés várt.
-Kitti!!-kiáltottam és nagy léptekkel megindultam a húgom felé.
-Sarah!.-kiáltott ő is amikor észrevett majd elkezdett futni felém.
Félutón találkoztunk és egymás karjaiba borultunk.
-Úristen..annyira hiányoztál.-mondtam neki könnyes szemekkel.
-Te is.-mondta nekem majd elengedtük egymást.
Ebben a percben a hátam mögött álló Liam megköszörülte a torkát.
Gyorsan felé néztem..
-Jaa tényleg.Liam ő itt a húgom Kitti.-mutattam a mellettem álló szőkeségre.
-És Kitti ő itt a barátom Liam.-mondtam Kittinek miközben Liamre mutattam.
-Igen tudom.-mondta Kitti majd kezet rázótt a mellettem álló barna hajú fiúval.
Csodálkoztam rajta, hogy Kitti nem adja elő a nagyon fanatikus rajongót..de nem volt időm ezzel törődni..jobban érdekelt az, hogy mit keres itt a húgom.
-Te meg, hogy kerülsz ide?.-kérdeztem tőle a hosszas gondolkozásom után.
-Inkább menjünk be és elmesélem.Chad bent vár minket.-mondta Kitti és betesékelt minket az uszoda előcsarnokába.
Amikor megláttam Chad-et akaratlanul is elmosolyodtam.Még mindig itt van...itt van az életemben azok után amit a nyáron vele műveletem..és a legjobb az egészben, hogy még mindig minden olyan mint régen.
Kitti leült az egyik 4 személyes asztalhoz mi pedig követtük őt.
-Szóval...arról van szó, hogy ide költözünk...anyu itt kapott állást a divatcégnél apát pedig felkérték egy új banda menedzselésére.-mondta nekünk a húgom.
Köpnyi.nyelni nem tudtam..
Mivan?És nekem ezt mért nem mondták anyáék?! A 15éves húgom előbb megtudja ezeket a dolgokat mint én?!
Idegesen Kittire néztem aztán felpatanttam a székről és kiviharoztam..
Liam egyből jött utánam és elkapta a karom mielött futásnak eredhettem volna.
-Mért nem mondtad, hogy maradtok?!.-kérdezte tőlem.
-Mert én sem tudtam!!!!.-kiabáltam az arcába miközben könnyek szőktek ki a szememből
Liam csak nézett rám aztán a karom helyett a kézfejemet fogta meg.

-Elmondod neki?.-kérdezte miközben mélyen a szemebe nézett.
-Nem...és nem akarom, hogy megtudja, hogy itt maradok...
Pedig akartam..akartam, hogy tudja, hogy itt vagyok.Hogy most lehetne köztünk valami mert nem vagyok tőle több száz km-re..

De én nem is akartam itt maradni...el akartam menni..el innen..messzire.Mert akkor nem éreztem volna ezt a fájdalmat..akkor ráfoghattam volna arra, hogy messze vagyunk egymástól....