43.Fejezet.

*Sarah szemszöge*

Feszengve álltam a hotel ajtaja előtt, miközben Anna erősen szorította a kezemet.

-Biztos, hogy jó ötlet ez?-néztem rá barátnőmre, aki ezt egy nagy sóhajtással díjazta.

-Sarah. Most te hibáztál. Nem várhatod el tőle, hogy mindig ő fusson utánad.-nézett rám nagy szemeivel.

Igaza volt. Valamiért úgy éreztem, hogy ha most nem lépek, örökre elveszítem őt.

Lassan, de magabiztosan be, a már ismerős hotel ajtaján. Nem lepődtem meg azon, hogy egyből egy ismerős arccal találtam szemben magam.

-Sarah?-nézett rám Liam nagy szemekkel és nagy döbbenettel.

Mosolyogva futottam hozzá, és amilyen erősen csak tudtam magamhoz húztam.

-Hol van?-kérdeztem tőle, Harryre célozva.

-A szobájában.-mondtam nekem mosolyogva, és láttam a szemeiben, hogy büszke rám.

Két nappal ezelőtt a tengerparton, azt hittem, hogy soha többé nem leszek képes Harry szemébe nézni.Mert ok nélkül hagytam ott, egyetlen szó nélkül a koncert után. Azt hittem, hogy van közte és a között a lány között valami. De most bevallom, hogy hülye voltam. Nem hagytam, hogy Harry megmagyarázza a történteket, amikor minden joga megvolt hozzá. 

De mindezek ellenére ő utánam jött, pedig azt sem tudta, hogy hol vagyok.

Én meg mit csináltam?! Hát persze, hogy pont az ellenkezőjét annak, mint amit kellett volna.

Remegő végtagokkal kopogtam be Harry szobájának ajtaján és az összeesés határán álltam.

De nem jött válasz. Még egyszer kopogtam párat az ajtón, de végül úgy döntöttem, hogy bemegyek.

-Szia.Ha Harryt keresed zuhanyzik, de pár perc múlva jön.-mosolygott rám egy meglehetősen kedves arcú, barna hajú lány, amikor beléptem Harry szobájába.

Lefagytam. Nem tudtam megszólalni, pislogni vagy bármi más életjelet adni. 

-Amúgy Gemma vagyok. Örülök, hogy megismertelek.-nyújtotta felém kezét.

Aha, persze, biztos. És engem hol a francba érdekel, hogy te ki vagy?! Leginkább az érdekel, hogy mit keresel Harry szobájában?! 

Miért is nem lepődök meg, hogy ismét egy lánnyal találom szemben magam, Harry helyett?

-Sarah?.-kérdezte tőlem, az a bizonyos hang a hátam mögül, mire nekem a pillangók újra repdesni kezdtek a gyomromban. 

Kissé összerezzentem, majd a hang irányában fordítottam a fejemet. 

Harryvel találtam szemben magam, akinek vizes fürtős tincsei rátapadtam homlokára, ezzel eltakarva gyönyörű smaragdzöld szemeit. Csak egy törülköző volt rácsavarva alsó testrészére.

Legszívesebben örök életemig bámultam volna rá, de jelen pillanatban hatalmas késztetést éreztem arra, hogy ismét hátat fordítsak neki és elrohanjak. Miért is ne tenném? Látszólag már semmit sem érez irántam, és alig várta, hogy végre megszabadulhasson tőlem..

Talán sosem szeretett engem?! Sosem érzett irántam semmit?! 

Miért is érzett volna? Annyira hülye vagyok...

-Szia.Ömm, bocsi, de, de, de éppen menni készültem.-mondtam neki dadogva, majd megindultam az ajtó irányában.

Mégis mit hittem? Azt, hogy két nap alatt nem szed össze valami új csajt?! Annyira, de annyira naiv vagyok! Nem hiszem el, hogy képes voltam utána jönni. Miért? Miért nem maradtam ott Ryannél?! 

Könnyeimmel küszködve sétáltam végig a hotel hatalmas folyosóin.Reméltem, hogy Harry ismét utánam jön, de nem jött.És tudtam, hogy már nem is fog. Soha.

Éppen a főbejáraton igyekeztem kifelé, amikor valaki a hátam mögül megszólított.

-Már mész is?

-Azt hiszem.-mondtam Liamnek hamis mosolyt erőltetve az arcomra.

-Elviszlek.-mosolygott rám.

Ryanék házáig egy szót sem szóltunk egymáshoz. Mondhatni, kínzó volt a csönd ami uralkodott.

De mégis mit mondhattam volna neki? Azt, hogy legszívesebben feltépném az ereimet, azért mert megint annyira, de annyira kínzó ez a fájdalom? Azt hittem együtt vagyunk Harryvel...

Ja bocs, mégse. Nem vagyunk együtt és talán soha nem is voltunk.

Néhány régóta magamban tartott könnycsepp elhagyta a szemeimet, amit természetesen Liam észre is vett. 

-Köszönöm, hogy elhoztál.-mosolyogtam rá, majd kiugrani készültem az autóból, amikor karomnál fogva visszahúzott maga mellé.

-Hé.Én itt vagyok neked. Okés?.-mosolygott rám ellenállhatatlanul.

Karjaimat Liam nyaka köré fontam és szorosan magamhoz húztam, arcomat, pedig vállában temettem.

Annyi minden történt az Olimpia óta. Annyi mindent átéltem és annyi mindenen mentem keresztül.

Biztos, hogy ez-az élet való nekem? Biztos, hogy így boldog leszek? Biztos, hogy akarom ezt-az egészet?

Nem. Egyáltalán nem  biztos. Már szinte semmiben sem vagyok biztos.

Mégis hány lánnyal láttam együtt Harryt amióta megismertem?

Hárommal. Három alkalommal törte darabokra a szívemet. HÁROMSZOR! 

Ezek után, pedig még mindig képes vagyok őt, tiszta szívemből szeretni. 

Normális vagyok? Minden érzésemet legszívesebben megfojtanám és valahova, nagyon messze elásnám őket, amilyen mélyre csak tudom. 

De tudom, hogy bármilyen erősen is próbálom, bármennyit is szenvedek, akkor sem fogom kevésbé szeretni Harryt. És ez volt az egészben a legrosszabb. Sosem voltam képes kevésbé szeretni őt...

Könnyeim kezdtek patakként ömleni, arcomon, miközben besétáltam a "jelenlegi otthonom" ajtaján.Egyből a szobám felé futottam és hatalmas erővel zuhantam az ágyamra.

Nem akartam már küzdeni a könnyeim ellen, és őszintén szólva, talán nem is lett volna értelem, tovább küzdeni. Csak ki akartam adni magamból ezt a baromi nagy fájdalmat.

Aztán hirtelen valaki szorosan átölelt és nyugtató szavakat súgott a fülembe.

Aztán hirtelen abba maradt a sírás. Talán kiszáradtak a könnycsatornáim? Hahaha.

-Köszönöm.-öleltem át Ryant, aki csak mosolygott rám.

Hogy miért nem kérdezte, hogy mi a baj? Talán azért, mert nagyon jól tudta, hogyha megkérdez újból a gödör aljára kerülök és onnan visszarángatni, elég nehéz munka lenne.

-Akkor velem jössz?-kérdezte csillogó tekintettel.

-Hova?-kérdeztem, miközben pulcsim ujjával eltávolítottam a maradék könnycseppeket is az arcomról.

Hát igen. A kérdésemre persze, nem kaptam választ, mivel ez "meglepetés" és tényleg az volt. Ryan apukája újra L.A-ben van ami fantasztikus, arra nézve is, hogy Ryan vele lehet, és arra is, mert végre találkozhatok kedvenc rendőzemmel. 

Bár amikor Ryan azt mondta, hogy találkozunk vele, azt hittem, hogy elmegyünk valahova vacsizni vagy valami hasonló "apa-fiú plusz az ismeretlen lány" program lesz. 

Arra nem is számítottam, hogy egyenesen egy forgatásra jövünk.

-És tulajdonképpen ez milyen forgatás?.-kérdeztem nagy mosollyal az arcomon, Thomastól(Ryan apukájától), fél órai hosszas és érdekes beszélgetés után.

-Oh semmi extra.Csak egy reklámot forgatunk. Hoppá néz ott is jönnek a szereplők.-mutatott a hátam mögül, mire én természetesen egyből abba az irányba kaptam a fejem.

Kár volt. Nem akartam látni őt. Jelen helyzetben a hátam közepére se kívántam volna.

-Kimegyek, szívók egy kis friss levegőt.-súgtam oda Ryanek aki a "erről fogalmam sem volt" nézésével meredt rám.

Odasúgtam neki egy "semmi baj"t és amilyen gyorsan csak tudtam megindultam kifelé a stúdióból.

Mélyen magamban szívtam, a már nedves, éjszakai levegőt, és hagytam, hogy átjárja a testemet, a hideg.

Hideg volt. Baromi hideg. Éreztem, hogy testem reszketni kezd, de inkább halálra fagyok, mintsem kínozzam magam azzal, hogy őt kell néznem. Ironikus, nemde?

Az ég felé emeltem a fejemet és csak bámultam a szebbnél-szebb csillagokat. Aztán hirtelen, újból végigfutott az agyamon az elmúlt pár hónap.

Az izgalom, amikor megjöttem Londonban.Az öröm, hogy újra láthattam Chadet. Az a fura érzés, amikor Harry nekem jött a folyosón. A sok szenvedés. De mégis ott volt a többi, iszonyatosan szép emlék. Amikor Párizsban voltam VELE, amikor beteg voltam és minden egyes lélegzetvételemet figyelte, amikor hozzám költözött,amikor a kórházban mellette feküdtem és szorosan magához húzott, amikor elmondtam neki az éneklés iránti szenvedélyem. Az első csókunk a tóparton, miközben tűzijátékok ragyogtak az égen....

Éreztem, hogy könnycseppek folynak végig az arcomon, amik szinte égették az arcomat. Éreztem, ahogy mélyen sebet ejt fehér bőrömön, a forró könnycsepp. 

-Sarah..-suttogta egy gyenge hang a hátam mögül.

Azonnal megfordultam a tengelyem körül és egy smaragdzöld szempárral találtam szemben magam.

-Te sírtál?.-kérdezte aggódó hangon tőlem Harry.

-Nem.Én csak, csak ,csak...-kezdtem ismét dadogni, de Harry hirtelen közel húzott magához, és lehelete csiklandozta az arcomat.

-Soha nem akartam neked fájdalmat okozni Sarah. Érted? Soha! És annyira, de annyira sajnálom.-mondta nekem elcsukló hangon, miközben az ő szeméből is kifolyt néhány vízcsepp.

Nem is tudom mi fájt jobban. Ez-az egész, vagy az, hogy látom Harryt sírni. Fogalmam sincs, hogy melyik a rosszabb...

-Ki volt az a lány?

-A nővérem.-mondta nekem.

Úristen...Már megint egy idióta voltam. Jellemző. Kínosan felnevettem és mélyen Harry szemeibe néztem, és láttam, hogy ő is jót szórakozik rajtam.

Azonnal nyaka köré fontam karjaimat és amennyire csak tudtam közel húztam magamhoz, és olyan erősen csókoltam meg, ahogyan csak tudtam.

Éreztem, hogy a bennem lévő mérhetetlen nagy szerelem, átárad Harry testében, és testünk szinte egyé válik. Hirtelen, megszűnt körülöttem a hideg és minden egyes porcikámat forró, meleg érzés járta át.Szívem néha kihagyott és utána erőteljesen dobbant egyet-egyet. Szeretett pillangóim, pedig gyorsabban repkedtek mint eddig bármikor máskor...

Tudom, hogy sokat kellett várni a fejezetre és azt is tudom, hogy csapni való lett. Nagyon sajnálom. Ti ennél sokkal-sokkal jobbat érdemeltek..:((

Szerencsére ma van időm, úgyhogy az MÁSIK BLOGOMON IS LESZ MÉG MA ÚJ RÉSZ: http://thisdreamcometrue.blogspot.hu/ 

Aki eddig még nem olvasta, nézzen be!:))