5.Fejezet.

*.Sarah szemszöge.*

Kisírt szemekkel ébredtem és ahogy belenéztem a tükörbe még én is megijedtem.
Hogy miért sírtam az este tőbb mint három órát?
Kezdjünk mindent az elején.

Tegnap este mikor kiléptünk Chad-el a kávézóból már hűvős volt és erősen fújt a szél.
Gyors léptekkel indultunk meg az egyik mellék utcában amikor hirtelen valaki a nevemet ordította.
-Hé Sarah!!.-kiáltotta valaki èn pedig egyből megfordultam a tengelyem körül és Harryt pillantottam meg.Messze volt tőlem de biztosra tudtam, hogy ő az.Ezek szerint nem haragszik rám? és engem keresett vagy csak véletlenül futottunk össze? Egy bizonytalan lèpést tettem előre majd mégegyett.Éppen meg akartam indulni felé amikor folytatta a monologját.
-Te egy akkor dög vagy! Véletlenül neked megyek, segítek neked és ott maradok veled, hogy biztos jól vagy-e, pedig ezer dolgom lett volna még. Erre te pedig te úgy csinálsz mintha egy semmirekellő szélhámos lennék és elküldesz melegebb éghajlatra.Pedig semmit sem tudtál rólam a nevem kivül.-mondta Harry és végignézett rajtam.
Teljesen ledöbentem és köpnyi-nyelni nem tudtam..éreztem ahogy a szemembe könnyek gyűlnek..
-És tudod mi a legrosszabb az egészben?.-kérdezte tőlem az immáron ismeretlen hang..nem volt olyan mint Harryé..nem volt benne sem érzelem semmi lágyság semmi...csak egy monoton hang.
Némán álltam és végig őt néztem.
-Az bogaram, hogy azt hittem kivétel vagy.Kivétel a többiek közül.De tévedtem sőt..te vagy a világon a legrosszabb ember.-mondta majd nevetésbe tört ki.
Éreztem, hogy a könnyek végig gördőlnek az arcomon és már patakokként folynak végig egészen az államig.A hátam mögött álló Chad megszoritotta a kezem...azonban én kikaptam a kezem a szorításából és nagy léptekkel megindultam Harry felé majd alig pár centivel elötte megálltam..ő csak nézett rám üveges tekintettel...éreztem ahogy árad belőle a pia szag de nem érdekelt.
-Tudod mit Styles?! Menj a francba.-mondtam neki majd meglendítve a kezemet nagy csattanàssal pofon vágtam. Majd kikerültem és elindultam a szállóda felé.
Chad lélek szakadva rohant utánam de mire utol ért én már a szobámba az ajtónak dőlve zokogtam.
A mai nap minden keserűsége felgyűlemlett bennem és nem bírtam tovább..


Na így jutottam el a ma reggelig.Úgy döntöttem, hogy a tegnapi első napomat Londonban inkàbb elfelejtem és ehelyett a mai lesz a hivatalos.
Ma kezdődik az olimpia...És ma kezdődik az én kalandom Londonba..vagyis remélem, hogy nem olyan lesz mint az elmúlt egy napi....